because your words just aren't enough.
2011. október 29., szombat
2011. október 26., szerda
2011. október 20., csütörtök
sometimes i wish that i could freeze the picture
Köszönöm Mindenkinek, aki valamiképpen hozzájárult ahhoz, hogy ilyen jó napom legyen, amilyen volt!:)
Külön kiemelném a Szőke Démont és Ms." Marie Claire jövőbeli főszerkesztőjét". Mert ha Ők nincsenek, egyedül ücsörgök a Sirius teaházban vagy maximum 12 macskával (jó,kutyával, macskák fúj) körülvéve itthon, mint valami 70 éves öregasszony. Lényeg, hogy Ők mindig ott vannak. Mi is lenne Velem, ha nem lennének?... Szóval mit mondjak? Átkozottul szerencsés vagyok. De valami piszkosul.
2011. október 19., szerda
arrivederci 20, hello 21!
Ma van az utolsó napom 20 évesként. Elég vegyes volt ez az év, az első felét mondhatnám kimondottan pocséknak is (egy-két pozitívumon kívül), a második viszont egészen jól sikerült.
A tavalyi születésem napja az kimondottan depis volt, aztán karácsony tájára úgy tűnt, jobbra fordul minden, februárra sikeresen letudtam a vizsgaidőszakot és happy színben kezdtek feltűnni a dolgok. A tavasz viszont kevés jót hozott. Állandóan betegeskedtem (ami egyébként egyáltalán nem jellemző rám), és én hiszek abban, hogy a betegségek 99%-ának igenis sok köze van az ember lelki problémáihoz. Akkoriban magam előtt is tagadtam (sajnos megvan bennem a hajlam arra, hogy meggyőzzem saját magamat és a környezetemet is, hogy minden a legnagyobb rendben),de tele voltam feszültséggel, az életem pedig lezáratlan ügyekkel, és nem láttam a kiutat egyikből sem. Aztán jött a május, jött a vizsgaidőszak, aminek talán az első napja volt a mélypontja a tavaszi "bad time"-nak. Rendkívül merészen közigazgatási jogból mentem el vizsgázni ekkor,és annak rendje és módja szerint meg is buktam. Általában nem szoktam lelki kérdést csinálni a buktából, jogi egyetemre járok,megesik az ilyesmi. Most viszont -mivel egyébként sem voltam normális formában- kijöttem a vizsgáról, közöltem a barátnőmmel, hogy megbuktam, és kértem, hogy tűnjünk el az egyetemről. Kimentünk a Károlyi-kertbe,én pedig elkezdtem sírni. Sosem sírtam még vizsga miatt. Soha az életben. Akkor viszont sikerült egy jó 10 percen keresztül,és utólag azt hiszem, szükség volt rá. Következő nap etikából, két nap múlva közgázból vizsgáztam le. Tudod, a mélypontban is van valami jó: onnan már csak felfelé vezet az út. És ebben az esetben tényleg így lett. Mind a 11 vizsgámat megcsináltam-habár a végére már a pokolba kívántam az egészet-és még mindig emlékszem arra, ahogy filozófia vizsga után itt ülök az albérletben, eszem a Subway-es salátámat, várom apukámat,és nem tudom elhinni, hogy az elkövetkezendő végtelen időszakban nem kell tanulnom. Semmit.
Innentől kezdődött a "hab" része a dolgoknak. A nyár nyugisan indult, 1-2 hetet otthon töltöttem, kistesómmal kondizni jártunk (nagyon vicces volt:D), moziztunk, literszám ettük a fagylaltot, csak teltek és teltek egymás után a napok. Aztán július vége felé beindult az élet: egyik héten még Ausztriában nyaraltam, következő percben meg már Vonyarc felé zötykölődtem a buszon. Jött a "Zalás túra",ahol valami elképesztően jól éreztem magam (Ha Füred nem jön össze, ideköltözöm!:D De tényleg...Zalaegerszeg a legcoolabb helyek egyike! Papám egy mázlista, hogy ott volt katona). Következő héten a kihagyhatatlan Szegedi Szabadtéri Játékokon tettük tiszteletünket családostul,ahogy majdnem minden évben, előtte megünnepeltük apa szülinapját, aztán hirtelen szeptember lett,és visszatértem Pestre. Elkezdődött a suli (az egyik legnehezebb év),és csak kapkodom a fejem , már október van,sőt,jócskán október közepe. Szóval 20. év, jó volt Veled, de én most továbbállok. Valami új jön, valami más. Vigyázz magadra!
A tavalyi születésem napja az kimondottan depis volt, aztán karácsony tájára úgy tűnt, jobbra fordul minden, februárra sikeresen letudtam a vizsgaidőszakot és happy színben kezdtek feltűnni a dolgok. A tavasz viszont kevés jót hozott. Állandóan betegeskedtem (ami egyébként egyáltalán nem jellemző rám), és én hiszek abban, hogy a betegségek 99%-ának igenis sok köze van az ember lelki problémáihoz. Akkoriban magam előtt is tagadtam (sajnos megvan bennem a hajlam arra, hogy meggyőzzem saját magamat és a környezetemet is, hogy minden a legnagyobb rendben),de tele voltam feszültséggel, az életem pedig lezáratlan ügyekkel, és nem láttam a kiutat egyikből sem. Aztán jött a május, jött a vizsgaidőszak, aminek talán az első napja volt a mélypontja a tavaszi "bad time"-nak. Rendkívül merészen közigazgatási jogból mentem el vizsgázni ekkor,és annak rendje és módja szerint meg is buktam. Általában nem szoktam lelki kérdést csinálni a buktából, jogi egyetemre járok,megesik az ilyesmi. Most viszont -mivel egyébként sem voltam normális formában- kijöttem a vizsgáról, közöltem a barátnőmmel, hogy megbuktam, és kértem, hogy tűnjünk el az egyetemről. Kimentünk a Károlyi-kertbe,én pedig elkezdtem sírni. Sosem sírtam még vizsga miatt. Soha az életben. Akkor viszont sikerült egy jó 10 percen keresztül,és utólag azt hiszem, szükség volt rá. Következő nap etikából, két nap múlva közgázból vizsgáztam le. Tudod, a mélypontban is van valami jó: onnan már csak felfelé vezet az út. És ebben az esetben tényleg így lett. Mind a 11 vizsgámat megcsináltam-habár a végére már a pokolba kívántam az egészet-és még mindig emlékszem arra, ahogy filozófia vizsga után itt ülök az albérletben, eszem a Subway-es salátámat, várom apukámat,és nem tudom elhinni, hogy az elkövetkezendő végtelen időszakban nem kell tanulnom. Semmit.
Innentől kezdődött a "hab" része a dolgoknak. A nyár nyugisan indult, 1-2 hetet otthon töltöttem, kistesómmal kondizni jártunk (nagyon vicces volt:D), moziztunk, literszám ettük a fagylaltot, csak teltek és teltek egymás után a napok. Aztán július vége felé beindult az élet: egyik héten még Ausztriában nyaraltam, következő percben meg már Vonyarc felé zötykölődtem a buszon. Jött a "Zalás túra",ahol valami elképesztően jól éreztem magam (Ha Füred nem jön össze, ideköltözöm!:D De tényleg...Zalaegerszeg a legcoolabb helyek egyike! Papám egy mázlista, hogy ott volt katona). Következő héten a kihagyhatatlan Szegedi Szabadtéri Játékokon tettük tiszteletünket családostul,ahogy majdnem minden évben, előtte megünnepeltük apa szülinapját, aztán hirtelen szeptember lett,és visszatértem Pestre. Elkezdődött a suli (az egyik legnehezebb év),és csak kapkodom a fejem , már október van,sőt,jócskán október közepe. Szóval 20. év, jó volt Veled, de én most továbbállok. Valami új jön, valami más. Vigyázz magadra!
2011. október 16., vasárnap
a hangod hallom minden reggel, hallom minden reggel a hangod hallom minden reggel..
beleszerettem ebbe a számba...így,közelítve a 21 felé, Péterfy Bori-rajongó leszek? Nem gondoltam,hogy ily' korán eljön a vég....
2011. október 13., csütörtök
2011. október 12., szerda
vajon
minap azon gondolkoztam,hogy mennyi hülyeséget csináltam az életemben, amiket tökre másképp tennék, ha újraélhetném őket, és mennyi olyan dolog történt, aminek másképp kellett volna lennie. aztán eszembejutott,hogy miből tanultam volna, ha nem csinálom ezt a rengeteg marhaságot és nem érnek csalódások, kudarcok?
vajon megtanultam volna, hogy a leggázabb szitukban is meg kell próbálni nyugodtnak és udvariasnak maradni, ha 4 éve, mikor Skóciában 2 órája nem találtam az utat haza, nem káromkodtam volna egy cifrát a hostomnak a telefonba? a mai napig elszégyellem magam, ha rá gondolok, nem az én stílusom az ilyesmi,de megtörtént. utólag belegondolva viszont valószínűleg így kellett lenne.
vajon megtanultam volna értékelni magam, ha 3.-ban -mikor az egész nyarat 9 éves létemre, önként tanulással töltöttem- én jutok tovább az országos nyelvtan versenyre,és nem az osztálytársam? és vajon tudtam volna értékelni,hogy 4.-ben viszont továbbjutottam,és 9.lettem? nehéz volt 9 évesen feldolgozni,hogy haver,igenis letettél valamit az asztalra annak ellenére, hogy nem téged hívtak be. emlékszem,éppen erdei iskolában voltunk,mikor kiderült. úgy éreztem, sírnom kéne, de valahogy nem tudtam. azt hiszem, akkor találkoztam először igazságtalansággal. a pozitív dolog, hogy azóta hátba tudom veregetni magam annak ellenére is,ha az áhított célt nem érem el,csak szimplán mindent megteszek érte.
vajon megtanultam volna türelmesnek lenni, ha 3.-ban (izgalmas év volt ez a 3.:D),mikor magasugráskor alám fordult a lábam és utána nem bírtam ráállni, a tesitanárom mellém áll,és nemcsak legyint,hogy ugyan már, szedjem össze magam? persze nem kezdtem el hisztizni - egy kezemen meg tudom számolni,mikor csináltam én olyat- de éreztem,hogy itt valami nagyon nem klappol,pláne mikor az ügyeleten kiderült,hogy meg van repedve a kisujjamnál a csont. Ekkor azt hiszem, rájöttem,hogy a felnőttek sem tévedhetetlenek.
vajon megtanultam volna,hogy az igaz barátokra minden erővel vigyázni kell, ha soha nem hagyok cserben egyet sem? ez is olyan dolog, amit utálok,utálom,hogy így csináltam, hiszen "barát az attól jó, hogy lehet vele őszinte lenni, kimaradnak a játszmák és a kímélő, hogy-ne-okozzak-fájdalmat-neked hazugságok, nem kell fel- és leépíteni, nem vársz el tőle semmit, és ő sem tőled, megmarad a gondolatok és tettek szabadsága, nem értékel, nem ítél el, nem akar megváltoztatni, egyszerűen a barátod."
de ez csak a töredéke annak,hogy miért jó..:)
és vajon megtanultam-e megbocsátani? ebben még nem vagyok biztos. sajnos ezzel a dologgal kapcsolatban nem mondhatok el magamról olyan pozitívumokat,mint a hiszti-témában. haragtartó vagyok,nagyon meg tudom makacsolni magam. talán papámtól örököltem. mindenesetre ezen is igyekszem csiszolni,hiszen én is csináltam már olyat, amit őszintén megbántam.
vajon megtanultam volna, hogy a leggázabb szitukban is meg kell próbálni nyugodtnak és udvariasnak maradni, ha 4 éve, mikor Skóciában 2 órája nem találtam az utat haza, nem káromkodtam volna egy cifrát a hostomnak a telefonba? a mai napig elszégyellem magam, ha rá gondolok, nem az én stílusom az ilyesmi,de megtörtént. utólag belegondolva viszont valószínűleg így kellett lenne.
vajon megtanultam volna értékelni magam, ha 3.-ban -mikor az egész nyarat 9 éves létemre, önként tanulással töltöttem- én jutok tovább az országos nyelvtan versenyre,és nem az osztálytársam? és vajon tudtam volna értékelni,hogy 4.-ben viszont továbbjutottam,és 9.lettem? nehéz volt 9 évesen feldolgozni,hogy haver,igenis letettél valamit az asztalra annak ellenére, hogy nem téged hívtak be. emlékszem,éppen erdei iskolában voltunk,mikor kiderült. úgy éreztem, sírnom kéne, de valahogy nem tudtam. azt hiszem, akkor találkoztam először igazságtalansággal. a pozitív dolog, hogy azóta hátba tudom veregetni magam annak ellenére is,ha az áhított célt nem érem el,csak szimplán mindent megteszek érte.
vajon megtanultam volna türelmesnek lenni, ha 3.-ban (izgalmas év volt ez a 3.:D),mikor magasugráskor alám fordult a lábam és utána nem bírtam ráállni, a tesitanárom mellém áll,és nemcsak legyint,hogy ugyan már, szedjem össze magam? persze nem kezdtem el hisztizni - egy kezemen meg tudom számolni,mikor csináltam én olyat- de éreztem,hogy itt valami nagyon nem klappol,pláne mikor az ügyeleten kiderült,hogy meg van repedve a kisujjamnál a csont. Ekkor azt hiszem, rájöttem,hogy a felnőttek sem tévedhetetlenek.
vajon megtanultam volna,hogy az igaz barátokra minden erővel vigyázni kell, ha soha nem hagyok cserben egyet sem? ez is olyan dolog, amit utálok,utálom,hogy így csináltam, hiszen "barát az attól jó, hogy lehet vele őszinte lenni, kimaradnak a játszmák és a kímélő, hogy-ne-okozzak-fájdalmat-neked hazugságok, nem kell fel- és leépíteni, nem vársz el tőle semmit, és ő sem tőled, megmarad a gondolatok és tettek szabadsága, nem értékel, nem ítél el, nem akar megváltoztatni, egyszerűen a barátod."
de ez csak a töredéke annak,hogy miért jó..:)
és vajon megtanultam-e megbocsátani? ebben még nem vagyok biztos. sajnos ezzel a dologgal kapcsolatban nem mondhatok el magamról olyan pozitívumokat,mint a hiszti-témában. haragtartó vagyok,nagyon meg tudom makacsolni magam. talán papámtól örököltem. mindenesetre ezen is igyekszem csiszolni,hiszen én is csináltam már olyat, amit őszintén megbántam.
2011. október 8., szombat
2011. október 6., csütörtök
fent is meg lent is, kint is,de bent is
Azt mondod, az életed valahol elveszett,
Találd meg! Utána elteszed, várj!
Ugye nem fáj? Vigyed,
Most itt van, kaptál egy újat,
Becsüld meg, hogy ezzel sokáig húzzad,
Élj! Ez már a tiéd!
Találd meg! Utána elteszed, várj!
Ugye nem fáj? Vigyed,
Most itt van, kaptál egy újat,
Becsüld meg, hogy ezzel sokáig húzzad,
Élj! Ez már a tiéd!
2011. október 5., szerda
napi móka
Mai telefonbeszélgetésem a szüleimmel:
Anyuka: "Jött egy számla, ami még augusztusi, az Invitel nem küldte meg időben meg a T-home sem a telefont.,összesen 6850 forint..."
Én: "Jó, beszéljünk komolyabb dolgokról! A Glamour-kuponok a szobámban vannak a széken. Kérlek,hozd magaddal őket pénteken!"
(Apuka felröhög a háttérben)
Anyuka: Hülyegyerek....
:DDD
Anyuka: "Jött egy számla, ami még augusztusi, az Invitel nem küldte meg időben meg a T-home sem a telefont.,összesen 6850 forint..."
Én: "Jó, beszéljünk komolyabb dolgokról! A Glamour-kuponok a szobámban vannak a széken. Kérlek,hozd magaddal őket pénteken!"
(Apuka felröhög a háttérben)
Anyuka: Hülyegyerek....
:DDD
2011. október 4., kedd
2011. október 3., hétfő
végső esetben..
I'm going to California; gonna live the life
Sippin' on tequila night after night
Dreaming of the moment when everything is right
A little bit of love goes a long way tonight
I'm on my way (I'm on my way)
Heading for the sun; that's where I'll stay
I'm never going back home
Do you ever feel like you need a change
Hang out where no one knows your name
Azaz a problémáimmal a következőképpen szállok szembe: a következő adandónál fogom a cókmókom és elutazom a fenébe...valahova jó messzire. Nem valami tartós megoldás, de ideiglenesen igen kellemes lehet ;)
Sippin' on tequila night after night
Dreaming of the moment when everything is right
A little bit of love goes a long way tonight
I'm on my way (I'm on my way)
Heading for the sun; that's where I'll stay
I'm never going back home
Do you ever feel like you need a change
Hang out where no one knows your name
Azaz a problémáimmal a következőképpen szállok szembe: a következő adandónál fogom a cókmókom és elutazom a fenébe...valahova jó messzire. Nem valami tartós megoldás, de ideiglenesen igen kellemes lehet ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)