arrivederci 20, hello 21!

Ma van az utolsó napom 20 évesként. Elég vegyes volt ez az év, az első felét mondhatnám kimondottan pocséknak is (egy-két pozitívumon kívül), a második viszont egészen jól sikerült.
A tavalyi születésem napja az kimondottan depis volt, aztán karácsony tájára úgy tűnt, jobbra fordul minden, februárra sikeresen letudtam a vizsgaidőszakot és happy színben kezdtek feltűnni a dolgok. A tavasz viszont kevés jót hozott. Állandóan betegeskedtem (ami egyébként egyáltalán nem jellemző rám), és én hiszek abban, hogy a betegségek 99%-ának igenis sok köze van az ember lelki problémáihoz. Akkoriban magam előtt is tagadtam (sajnos megvan bennem a hajlam arra, hogy meggyőzzem saját magamat és a környezetemet is, hogy minden a legnagyobb rendben),de tele voltam feszültséggel, az életem pedig lezáratlan ügyekkel, és nem láttam a kiutat egyikből sem. Aztán jött a május, jött a vizsgaidőszak, aminek talán az első napja volt a mélypontja a tavaszi "bad time"-nak. Rendkívül merészen közigazgatási jogból mentem el vizsgázni ekkor,és annak rendje és módja szerint meg is buktam. Általában nem szoktam lelki kérdést csinálni a buktából, jogi egyetemre járok,megesik az ilyesmi. Most viszont -mivel egyébként sem voltam normális formában- kijöttem a vizsgáról, közöltem a barátnőmmel, hogy megbuktam, és kértem, hogy tűnjünk el az egyetemről. Kimentünk a Károlyi-kertbe,én pedig elkezdtem sírni. Sosem sírtam még vizsga miatt. Soha az életben. Akkor viszont sikerült egy jó 10 percen keresztül,és utólag azt hiszem, szükség volt rá. Következő nap etikából, két nap múlva közgázból vizsgáztam le. Tudod, a mélypontban is van valami jó: onnan már csak felfelé vezet az út. És ebben az esetben tényleg így lett. Mind a 11 vizsgámat megcsináltam-habár a végére már a pokolba kívántam az egészet-és még mindig emlékszem arra, ahogy filozófia vizsga után itt ülök az albérletben, eszem a Subway-es salátámat, várom apukámat,és nem tudom elhinni, hogy az elkövetkezendő végtelen időszakban nem kell tanulnom. Semmit.
Innentől kezdődött a "hab" része a dolgoknak. A nyár nyugisan indult, 1-2 hetet otthon töltöttem, kistesómmal kondizni jártunk (nagyon vicces volt:D), moziztunk, literszám ettük a fagylaltot, csak teltek és teltek egymás után a napok. Aztán július vége felé beindult az élet: egyik héten még Ausztriában nyaraltam, következő percben meg már Vonyarc felé zötykölődtem a buszon. Jött a "Zalás túra",ahol valami elképesztően jól éreztem magam (Ha Füred nem jön össze, ideköltözöm!:D De tényleg...Zalaegerszeg a legcoolabb helyek egyike! Papám egy mázlista, hogy ott volt katona). Következő héten a kihagyhatatlan Szegedi Szabadtéri Játékokon tettük tiszteletünket családostul,ahogy majdnem minden évben, előtte megünnepeltük apa szülinapját, aztán hirtelen szeptember lett,és visszatértem Pestre. Elkezdődött a suli (az egyik legnehezebb év),és csak kapkodom a fejem , már október van,sőt,jócskán október közepe. Szóval 20. év, jó volt Veled, de én most továbbállok. Valami új jön, valami más. Vigyázz magadra!